Állandóan felmerülő kérdés tanácsadásaim során, hogy vajon létezik-e a nyelvérzék, ha igen mi ez, és mennyiben befolyásolja a nyelvtanulás sikerességét.
Régebben már írtam erről blogomon, most mégis picit árnyalni szeretném a képet.
A nyelvérzék kutatása hosszú időre nyúlik vissza, már az 50-es években foglalkoztak vele a kutatók. A hosszú kutatási idő alatt, kiderült, valóban létezik a nyelvérzék, egy valós konstruktum, mely hasonlóan az IQ-hoz, egész életünk során állandó marad.
Négy egymástól független pillér alkotja:
Azonban a közhiedelemmel ellentétben a nyelvérzék nem arról informál, hogy képesek vagyunk-e egy idegen nyelv elsajátítására, hanem arról, hogy ha a nyelvtanulás feltételei optimálisak, akkor milyen sebességgel tudjuk megtanulni az idegen nyelvet.
Emellett azt is tudjuk, hogy a nyelvérzéknek csak abban az esetben van bejósló szerepe a nyelvtanulás folyamatában, ha 17 éves korunkig egyáltalán nem tanultunk hatékonyan idegen nyelveket.
Majdnem anyanyelvi szinten el lehet sajátítani azonban egy nyelvet felnőtt korban is, ha erős motivációnk van, valaha már korábban tanultunk idegen nyelvet, és/ vagy jó nyelvérzékkel rendelkezünk. Ha jó nyelvérzékkel rendelkezünk, akkor teljesen kezdő nyelvtanulóként is sikereket érhetünk el a tanulási folyamatban. Egyedül itt van kiemelt jelentősége a nyelvérzék meglétének.
Ha a nyelvi képességeinkkel foglalkozunk, azt érdemes megnézni, a nyelvérzéken belül, hogy melyik az a része, amelyikre a nyelvtanulás során építhetünk. Emellett nagyon hatékony, ha tudatosítjuk, a nyelvérzéket érintő képességeken kívül is, mely terület az, amelyet fejleszteni kell, és mely az, amelyikre szintén alapozhatjuk a tanulási folyamatot.
Tudni kell, hogy a nyelvtanulásban a nyelvérzék csupán egy rész, mellette nagy szerepet játszik motivációnk, azaz erőfeszítéseink mennyisége és minősége, hitünk a tanulás sikerességében, abban, hogy tudjuk, képesek leszünk használni az idegen nyelvet, fogunk tudni kommunikálni.
Ha igaz valóban az, hogy a nyelvérzék állandó, akkor is tudjuk befolyásolni saját nyelvi fejlődésünket az előbbi két dologgal.
Önmagunk képességeibe vetett hitünk ugyanis emelni fogja erőfeszítéseink számát, egyre több sikert élünk át, mely megerősíti önmagunkba vetett hitünket. Kialakul egy pozitív önmegerősítő kör, és a valóságban is igazi idegen nyelvhasználók leszünk, akik számára nem a tökéletesen kiejtett hang, vagy a tankönyv szerinti nyelvtani szerkezetek alkalmazása lesz a fontos, hanem a kommunikáció maga.
Itt jegyzem meg, ha valaki egy másik embert azért kritizál, mert apróbb hibákat vét, az az ember önmaga önbizalomhiányáról állít ki bizonyítványt.
Nyelveket tanulni élvezetes dolog, életstílus. Igazi játék. Higgyétek el, mindenki képes elsajátítani más nyelveket. Nyelvérzéktől függetlenül.
(Most ide nem írom le a szakirodalmat, ami alapján a bejegyzést írtam, ha jobban érdekel a téma kérlek keress fel, ajánlok szívesen könyveket, cikkeket. Ha bejelentkeznél egy személyes tanácsadásra, itt messenger üzenetben megteheted)
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.