Rájöttem ma, Dél-Olaszországban barangolva a “sokadik” nap után, hogy a nyelvtanulás kezdeti szakaszát imádom talán a legjobban.

Azt, amikor pár szóval, mondattal, és a gesztikulációval, hangsúllyal lehet zsonglőrködni.

A maszk miatt megtanultam kimondottan a szememmel mosolyogni.

Élvezem, amikor csupán a szituációból szótár nélkül jövök rá jelentésre, kiejtésre, mint egy csecsemő, utánzással tanulok.

Minden alkalommal kérdezek és kérem alkalmi beszélgető partnereim, legyen recepciós, eladó, pincér, hogy javítson, segítsen. Sokan kedvesen megteszik.

Figyelem a feliratokat, ma pl. a hentes szót tanultam meg így.

Persze később azt imádom, hogy lazán, gördülékenyen tudok szükség szerint váltani a nyelvek között.

Számomra a nyelvek szabadságot adnak, de talán még ennél többet: örök játékot, állandó örömet.