A magyar oktatás előtt álló kihívások Lannert Judit kinevezése kapcsán
A magyar oktatás előtt álló kihívások Lannert Judit kinevezése kapcsán
Szívből örülök Dr. Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszteri kinevezésének.
Tanárként – általános iskolában és esti gimnáziumban, vendégoktatóként külföldi egyetemen, oktatási vállalkozóként, és nem utolsósorban két SNI-s gyerek édesanyjaként – pontosan tudom, milyen sok múlik ezen a területen.
Az alábbiakat várom a leendő miniszterasszonytól:
Olyan rendszert teremt, amely minden egyes tanuló számára ugyanazt a minőségi oktatást nyújtja, nem gyártja újra a társadalmi egyenlőtlenségeket, nem kizárólag az elit újratermelődését táplálja, hanem egyértelműen lehetőséget ad bármely gyereknek a felemelkedésre.
Így általánosan, először a rendszer egészét tekintve kiemelten fontos a/az:
* egységes, magas színvonalú oktatás mindenki számára
* korai (0–10 év) célzott fejlesztés
* lemaradás esetén azonnali támogatás
* tehetséggondozás
* átjárható rendszer
A szociokulturális és/vagy bármilyen hátrányos helyzet (sni, btmi) nem határozhatja meg a pozitív kimenetet.
A tanár szerepe a huszonegyedik században gyökeresen átalakul (erről írtam korábban két részes sorozatban az Osztályfőnök.hu portálon és weboldalamon), nem kizárólag információt kell átadni,
* tanulási folyamatokat tervezni, a tanár tanulási facilitátor és mentor is egyben, tehát támogatja az önálló tanulást
* kreatív gondolkodást és problémamegoldást fejleszteni, olyan “soft skill”-eket kialakítani, mint például a szociális készségek, az EQ, különböző kompetenciák, vagy a gyors logikai gondolkodás és ok-okozati mintázatok felismerése, amelyre később a diákok biztosan építeni tudnak, amikor a valós életben meg kell állni a helyüket
* pszichológiailag biztonságos közeget teremteni, ahol minden diák szorongás nélkül megnyilvánulhat
Ehhez szükséges:
* szaktudás
* modern pedagógiai eszköztár
* az sni-s és btm-es diákok inkluzív neveléséhez is szükséges módszertani eszközök ismerete, és a munkát segítő pedagógiai asszisztens
Véleményem szerint a pályára belépni készülő tanárokat pszichológiai alkalmassági szempontból szűrni kell.
Szeretném, ha Magyarországon is megvalósulna a már más országokban is jól működő inkluzív oktatás.
Ez egyrészt a befogadást és az egymással szemben tanúsított toleranciát, mint társadalmi szemléletet erősíti, egy olyan atmoszféra kialakulását, ahol minden egyes ember értékesnek és elfogadottnak érzi magát.
Tudom és tapasztalom is, hogy minden gyerek tehetséges valamilyen területen, ezt a területet a tanárok és a családok együttműködése révén meg kell találni, és a fejlesztésre szoruló kompetenciák mellett, hogy sikerélmény érhesse őket is, erre helyezni a hangsúlyt.
Hiszem, és tudom, hogy minden ember egyenlőnek születik, és egyenlő esélyek járnak nekik, hogy a társadalomban integráltan, megbecsülve élhessenek.
Ez azonban csak akkor működik, ha adottak a megfelelő (dologi és szakmai) feltételek:
* kisebb osztálylétszám
* pedagógiai asszisztens
* differenciált módszertan
* megfelelő számú gyógypedagógus és pszichológus az egyéni fejlesztések miatt
Az inklúzió egy olyan működési forma, amely lehetővé teszi az sni-s tanulók számára is a valódi részvételt a többségi oktatásban, és ez a helyzet fejlődési potenciált jelent minden egyes résztvevő számára.
Természetesen nem lehet megkerülni a szegregált oktatás szükségességét sem, hiszen vannak olyan súlyossági fokozatok, amikor valóban a lehető legjobb fejlesztési forma, de ebben az esetben is fontos, hogy valamilyen módon segítsük a társadalmi beilleszkedést.
Fentebb említettem, hogy a diákok a mai rendszerben túl vannak terhelve felesleges adatok megtanulásával, ez jelenti még mindig a számonkérések alapját. Azonban ahogy írtam, az elsődleges a kompetenciák fejlesztése, hiszen alapkészségek hiányoznak. Erre utalnak a PISA mérések szomorú eredményei.
Emellett fontosnak tartom az általános műveltség fejlesztését is, hiszen egyfajta széles-látókörűséget nyújt, de nem a mai magolós formájában. Irodalmi művek alkalmasak az érvelés tanulására, a történelem eseményei az ok-okozati mintázatok megfigyelésére és a logikai mintázat alapú gondolkodás fejlesztésére.
A cél, hogy a gyakorlatban is használható tudássá alakítsuk, ne az intellektuális sznobizmust szolgálja. Mindenek előtt gondolkodni tanítsunk meg mindenkit!
Így elsődleges:
* értő olvasás
* világos beszéd
* íráskészség, érveléstechnika
* logikai gondolkodás
* problémamegoldás
* összefüggések felismerése
Ahogy szintén már érintettem, a valós életben való beváláshoz szükségesek az ún. “soft-skill”-ek, ezek adnak biztos eligazodási pontokat később például egy munkahelyi közösségben, ezek a karrierút fejlődését nagyban segítik.
Tehát ezek:
Szociális és mentális készségek
* kommunikáció
* együttműködés
* empátia és érzelmi intelligencia
* önszabályozás képessége
Egy másik fontos terület a modern technológia és különösen a mesterséges intelligencia tudatos használata. Egyrészt fantasztikus segítséget jelentenek a tanárok számára a differenciált és kreatív oktatás megvalósításában, másrészt meg kell tanítanunk a diákokat ezeket az eszközöket a helyükön kezelni és kontrolláltan használni. Ehhez nagy szükség van a kritikai gondolkodás fejlesztésére és tanítására. Források ellenőrzésének képességére, magyarán mondva a józan paraszti ész használatára.
Emellett megfelelő alkalmazás mellett az eddigieknél jóval nagyobb lehetőséget biztosítanak az egyéni fejlesztésre és fejlődésre, mint eddig valaha bármi.
Megérkeztünk a nyelvoktatáshoz, amely mintegy harminc éve a szakterületem.
Nem tudom minden egyes írásomban eléggé hangsúlyozni, szemléletváltás szükséges a köz- és felsőoktatásban.
A nyelv ugyanis készség, és nem tananyag. Így azok az ókonzervatív pedagógia megoldások, amelyek a hibázást büntetik és az alapján értékelik a nyelvi teljesítményt, zsákutcába visznek.
A hibázás ugyanis a tanulási folyamat elengedhetetlen része, az elfogadó biztonságos pszichológiai tanulási tér megteremtése alapvető.
Ha ezek nincsenek meg, és a diák megszégyenítve érzi magát, a megszólalási szorongás kialakulásának többi pillérétől függetlenül, ki fog alakulni egyrészt egy nyelvtanulási, másrészt a mások előtti beszédhez kapcsolódó félelem. Ebben az esetben célt téveszt a tanár. A nyelvtudás nem egy önmagáért való valami, csak mert jó, mert az elitizmus kelléke, hanem egy gyakorlati eszköz arra, hogy kapcsolatot tudjunk teremteni más nyelvi kultúrából származó emberekkel, és megismerhessük őket, tanulhassunk tőlük.
Mindenekelőtt szeretném, ha ezt a szemléletet a köz- és felsőoktatásban dolgozó kollégák is magukévá tennék, akár képzés keretében is.
Ezen felül fontos még:
* a szókincs és nyelvtan az élőbeszéd közben épül be, helyzetekhez kötve
* így a procedurális (automatikus, használati) memóriában való rögzülést célozza
A hatékony nyelvoktatás feltételei még:
* kis csoportok (8–10 fő)
* differenciálás, mesterséges intelligencia beemelése a tanulás-tanítási folyamatba, mely tanulói autonómiát is biztosít
* lehetőség szerinti korai kezdés, már óvodában, játékos formában
* mindenki számára elérhetően
Egy másik fontos szemléleti keret az, hogy az idegen nyelv tudás értékelésekor a nyelv nem lehet a kirekesztés eszköze. Meg kell tanítanunk diákjainknak, hogy az akcentus természetes, és beszéd közben az anyanyelviek is vétenek nyelvtani hibákat.
Kiemelten fontos a nyelvoktatáshoz való hozzáférés biztosítása minden diák számára.
A felsőoktatásban pedig egy olyan keretre van szükség, ahol a felsőoktatás az új, modern technológiák forrása lehet, és nyitott, toleráns, rugalmas értelmiségieket nevel.
Zárásként. Egy jól működő oktatási rendszer:
* egységes minőséget biztosít
* differenciáltan fejleszt
* használható tudást ad
Felemel, és nem hagyja, hogy a családok társadalmi helyzete döntsön a diák jövőjéről.
Csupán ennyit szeretnék. Idealista vagyok? Lehet. Remélem, Dr. Lannert Juditnak lesz ereje beindítani és végigvinni ezeket a folyamatokat Magyarországon.
Fotó: Lannert Judit Facebook oldala
