Vajon gondoltaink képességeinkről, önmagunkról, mennyiben határozzák meg sikereinket a nyelvtanulás területén?

Vajon mikor tudunk jobban teljesíteni egy idegennyelvi helyzetben, legyen az akár állásinterjú, vagy nyelvvizsga?

Akkor, ha azt mondogatjuk magunknak:

„á, úgysem fog sikerülni, minek is próbálom meg” ,

vagy ha azt:

„magasak ugyan az elvárások, furcsa lesz az állásinterjún angolul beszélni, mégis sikerül majd a pozíciót elnyerni, hiszen megvan hozzá a megfelelő tapasztalatom, végzettségem és nyelvtudásom.”

Nem vagyunk sokszor tudatában, hogy önmagunkról alkotott ítéleteink életre kelnek. Ha meggyőzzük magunkat arról, hogy képtelenek vagyunk megállni a helyünket az életben, vagy megtanulni egy idegennyelvet, mert úgy érezzük, hogy nincsen nyelvérzékünk, akkor tudattalanul meg is felelünk majd ezeknek a belső elvárásoknak, és valóban nem sikerül elérni a kitűzött célt. Önbeteljesítő jóslattá válnak ezek a gondolatok.

Azonban, ha hiszünk magunkban és a képességeinkben, akkor van esély arra, hogy céljaink megvalósuljanak. Megkapjuk az állást, lazán beszélünk angolul, letesszük a nyelvvizsgát.

Az önbizalmunk erősítésében nagy szerepe van környezetünknek, rólunk alkotott véleményükkel befolyásolják, miként gondolkodunk önmagunkról, tudattalanul viselkedésünket is eszerint alakítjuk.

Rosethal és Jacobson (1968) híres kísérletében is ez a jelenség figyelhető meg:

A két kutató azzal a látszólagos céllal keresett fel egy átlagos amerikai középiskolát, hogy egy új intelligenciatesztet vizsgáljanak be.

Közepes képességű és tanulmányi eredményű gyerekeket kerestek, majd lehetővé tették, hogy a gyerekek tanárai „véletlenül” kihallgathassák őket, amint arról beszélgettek, hogy a vizsgált gyerekek rendkívül tehetségesek, és valószínű, hogy ez tanulmányaikban is hamarosan megmutatkozik.

Egy év múlva visszatértek az iskolába, és azt tapasztalták, hogy a kiválasztott gyerekek minden osztályban a legjobbak közé tartoztak.

A fenti kísérletben nem történt más, mint az, hogy a tanárok tehetséget tulajdonítottak a gyerekeknek és a későbbiekben így is viselkedtek velük.

Egy idegennyelv elsajátításakor ugyanígy nagy szerepe van annak, milyen visszajelzéseket kapunk tanárunktól, tágabb környezetünktől, ők hogyan viselkednek velünk, bátorítanak, önbizalmunkat fokozzák, vagy éppen nem. Ez befolyásolja gondolatainkat, amelyek meghatározzák a saját hozzáállásunkat és viselkedésünket a nyelvtanuláshoz: például azt, hogy elhisszük-e a létezését egy olyan homályos fogalomnak, mint a „nyelvérzék”.