Vajon mennyire életszerű, hogy egy idegen városban rádió „riportot” készítenek Veled és azt később véletlenül meg is hallgatod, miközben már legalább 100 km-re autózol, onnan, ahol az interjút adtad?

Stuttgartban velünk egyszer ez történt.

Kicsit meglepődtem, amikor egy amolyan riporternek tűnő mikrofonos ember odajött hozzánk és arról érdeklődött, ha kilőnének az űrbe, akkor mi az az egy dolog, amit vinnék magammal? Először kicsit hitetlenkedve tekintettem a helyzetre, azt hittem, hogy valamiféle „kandi kamera” felvétel készül, és csak ugratnak minket.

Azonban látva a kérdező komolyságát, végül mosolyogva ugyan, de megfelelő komolysággal válaszoltam meg ezt a fontos kérdést: Háát, a kedvenc könyvemet, a Pusztai farkast Hessétől. Ez a könyv a barátom…

Útitársam picit hosszabb töprengés után rávágta: a teknősbékáját vinné magával, mert még soha nem voltak teknősök a történelem folyamán az űrben.

Miután elbúcsúztunk a riportertől, jót nevettünk, hiszen velem még itthon sem történt soha ilyesmi, kissé valószínűtlennek tűnt, hogy épp Stuttgartban mégis.

Órákkal és 100 km-el később tekergettem az épp fogható rádiócsatornákat,- elegem volt a sramliból,- és egy pillanatra megálltam. Régi slágereket sugárzott az egyik adó.Imádom ezeket, így kergetve őrületbe mindenkit az autóban. Tehát ezen a csatornán is maradtunk.

Pár perccel később a műsorvezető a szokásos hírek és közlekedési információk bemondása után azzal folytatta: a mai napi bolondos körkérdésünk az volt, hogy mit vinnél magaddal az űrbe, mi lenne az az egy dolog… Nem hittünk a fülünknek, hallottuk magunkat németül beszélni, egy ismeretlen stuttgarti rádióműsorban.

Régóta tanítom a nyelvet, de magamat még soha nem hallottam így. Pláne rádióban. Ha nem velünk történik, el sem hiszem.
Érdemes tanulni németül, hiszen soha nem tudhatod, mikor faggatnak butaságnak tűnő dolgokról Németországban egy ismeretlen rádióműsorban… 

Apropó, mit vinnél magadba az űrbe, ha csak egy dolgot lehetne választani?